Idén gasztrovásárral indítja a karácsonyi szezont a Wamp! A kézműves
gasztronómiai vásáron olyan kézművesek és kereskedők árulják gasztro
termékeiket, akik nem csak a minőségre és az egyediségre helyezik a
hangsúlyt, hanem fontosnak tartják, hogy termékeik arculata és
ötletessége is felkeltse a vásárlók érdeklődését.
Tavaly, 2010 novemberében az elektronikus zenét járta körbe
a Müpa őszi tematikus fesztiválja, melynek nyomán idén is koncertsorozat
szerepel a programban. Négy estén hat produkció mutatja meg a közönségnek, hogy
milyen távoli(nak gondolt) stílusokat fog össze a közös inspiráció, a népzenei
indíttatás, a világzenei hatás.
Itthon a jazz királynőjeként emlegetik, külföldön így: The biggest
voice in a little body („a legnagyobb hang egy kis testben”). Bódy Magdi
november 27-én az elmúlt negyven évben énekelt dalaiból készített válogatással
lép színpadra a Művészetek Palotájában.
A Medvés című előadás két férfi tavaszváró-állatutánzó násztánca mókás dalok közé szorítva. Így lehet összefoglalni annak az estnek a lényegét, amelynek nem utolsó sorban az is a feladata, hogy bemutassa Berecz András mesemondó legutóbb megjelent, Hazakisérlek című CD-jét október 17-én, a Művészetek Palotájában.
Harsányi
Sulyom László rendezésével és a HOPPart társulat részvételével Széles
László formálja meg a sokoldalú zongoraművészt október 13-án és 14-én a
Müpában.
Október 6 és 9 között ismét megrendezésre kerül a
Főzdefeszt a Palotanegyedben, ami egyet jelent azzal, hogy négy napra újra a
kézműves sörök kerülnek a főszerepbe. A fesztiválon 19 magyar, és 4 külföldi
főzde lesz jelen, számos sört pedig most kóstolhat meg először a publikum.
Idén október 28-31. között 15. alkalommal rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált. A rendezvény fő attrakciói a kolbászkészítő verseny közel 500 gyúró csapat részvételével, továbbá a szárazkolbászok versenye, a disznótoros ételkészítés és kóstolás. A korábbi évekhez hasonlóan színvonalas programok és fergeteges hangulat várja a közel százezer látogatót Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok területén.
Ősszel folytatódik a Douglas Szépség Napok sorozat! A rendezvényen nemcsak a szépségápolás és az illatok világának legújabb trendjeibe nyerhet bepillantást, hanem álmait is valóra válthatja a Douglas Parfüméria szakembereinek segítségével!
Október 2-án a MÜPA- ban megelevenednek a buddhizmustól érintett Weöres meditációk mellett, a szeretet apostolának is nevezett Pál leveleinek zenés feldolgozásai - mindez a Kossuth díjas Gryllus Dániel tolmácsolásában. Az élő legenda mellett az esten fellépnek a fiatalabb generáció képviselői is, mint például Ferenczi György és a Rackajam. Az előadóestet Műhelybeszélgetés előzi meg, ahol különféle művészeti ágak képviselői és vendégeik osztoznak gondolataikban.
1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartják a gyermekek világnapját, amit elsősorban a fejlődő országokban élő csemeték segítésére hoztak létre. Ezen a napon felhívást intéznek a Föld összes országokhoz, annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék az 1959-ben megfogalmazott jogokat. E jeles nap alkalmából, a gasztrobloggerek ismét összefognak egy őszi Segítsüti akció keretén belül.