Recept
Kipróbáltam

Csokikrém rumos málnával

Stahl Judit

Ez tulajdonképpen a híres-nevezetes francia csokihab feldúsított változata. Rumos málnát keverek bele, amely édes, egyszersmind halványan fanyar is, és kellő mértékben feloldja az étcsoki komoly, fajsúlyos ízeit. Ezután zselatinnal besűrítem, szétosztom csinos tálkákba és megdermesztem a hűtőben: így tálaláskor, amikor kifordítom tányérokra, elegáns, szóló-adagos desszerteket kapok.

Elkészítés

1. Kibélelünk folpackkal 8 db kb. 2 decis tálkát, vagy bögrét úgy, hogy a fólia szélei bőven túllógjanak a peremükön. A friss málnát megmossuk, papírtörlőn szárazra itatjuk, ha pedig mélyhűtöttből dolgozunk, alaposan lecsepegtetjük. A gyümölcsöt összekeverjük a rummal, és félretesszük.

2. Az étcsokoládét nagyon apróra vágjuk -szinte úgy, mintha petrezselymet aprítanánk-, és összedolgozzuk a vaj felével. A zselatint egy kis tálkában elkeverjük 1 dl langyos vízzel, és a vajas csokihoz öntjük. Ezután a vajas-csokis-zselatinos egyveleget enyhe gőz fölött kevergetve 1-2 perc alatt összeolvasztjuk, és közben ügyelünk, nehogy túlforrósodjon, elég, ha épp csak meleg lesz.  Amikor idáig jutunk, levesszük a gőzről, és félrerakjuk, hogy langyosra hűljön.

3. A maradék puha vajat, robotgéppel összehabosítjuk a cukorral. A tojásokat szétválasztjuk, aztán a sárgájukat egyenként beledolgozzuk a cukros vajba, majd hozzákeverjük a langyos, olvadt, vajas-zselatinos csokit. Ezután a tojásfehérjéket meg a tejszínt egy-egy külön tálban robotgéppel habbá verjük, tiszta, száraz habverőkkel.

4. Összeállítjuk az édességet: a csokis alapmasszához fakanállal óvatosan hozzáforgatjuk a tojáshabot, aztán a tejszínhabot, és végül a rumos málnát.

5. Az édességet szétosztjuk a folpackkal bélelt edénykékben, elsimítjuk a tetejüket, visszahajtjuk rájuk a túllógó folpack széleit, és 1 éjszakára hűtőbe tesszük őket. Tálaláskor kicsomagoljuk, mindet kifordítjuk egy-egy kistányérra, és lehúzzuk róluk a fóliát. A díszítés fakultatív: édes tejszínhab, rá egy kis kakaópor, illetve néhány mosolygós málnaszem, vagy mindez együtt, úgy még szebb a látvány.

8 adag lesz belőle.

Hozzávalók:
  • 30 dkg friss, vagy mélyhűtött, felengedett málna
  • 3 evőkanál rum
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg puha vaj
  • 2 evőkanál zselatinpor
  • 10 dkg cukor
  • 3 egész tojás
  • 3 dl hideg tejszín

Figyelem! Ebben a receptben nyers tojás kerül a habba, ezért csakis olyat használj hozzá, amelyről biztosan tudni, hogy szalmonella ellen kezelték.

stahldirekt.hu
Süti-kiszúró

Számos hagyományos és egyedi formában, önállóan is rendelhető, kiszúrók.

Tovább a webáruházba
Gyors nyalánkságok
Szavazás
Hány adag ételt főzöl általában egyszerre?
4 emberre
6 emberre
még többre
csak magamra
kettőnkre
Szavazok
Partnereink