Kecskesajtos töltött paprika
Elkészítés
1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat). Vékonyan kiolajozunk egy akkora sütőtálat, amelyben elfér majd egymás mellé ültetve a 8 db paprika.
2. A töltelékhez a hagymát mérsékelt tűzön megfonnyasztjuk egy 24 cm átmérőjű, 10 cm magas lábosban az olajon, közben sózzuk-borsozzuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, és amikor megéreztük az illatát, jöhet a darált hús is.
3. A húst sózzuk-borsozzuk, ízesítjük a provence-i fűszerkeverékkel, és fehéredésig keverjük úgy, hogy közben a fakanál élével morzsásra szétszedjük. Ezután hozzávegyítjük a sűrített paradicsomot, és azt addig kevergetjük, amíg kicsit le nem karamellizálódik.
4. Az edénybe beleszórjuk a rizst, jól elvegyítjük, majd ráöntjük a bort, és nagy lángon kevergetve szinte teljesen elforraljuk, hogy csak az íze maradjon meg, az alkoholtartalma ne.
5. Az egészet lehúzzuk a tűzről, és hozzáadjuk az átszűrt húslevest meg a és kecskesajt-kockákat.
6. A paprikákról levágjuk a tetejüket (ez lesz a „kalapjuk”), majd kicsumázzuk mindet és megtöltjük arányosan a töltelékkel. Egymás mellé ültetjük őket a sütőtálba, visszahelyezzük rájuk a „kalapjukat” és köré öntjük az átszűrt húslevest.
7. Az ételt 50 perc alatt készre sütjük, de az első 30 percben alufóliát borítunk rá. Tálalásnál gyors mártást készítünk fele-fele arányban tejfölből és tejszínből, sózzuk-borsozzuk, és zúzott fokhagymával ízesítjük.
4 adag lesz belőle.
- 8 db piros kaliforniai paprika
- 2 dl átszűrt húsleves vagy csirkealaplé
- A töltelékhez
- 1 fej vöröshagyma, apróra vágva
- 3 nagy gerezd fokhagyma, finomra zúzva
- 0,5 dl olívaolaj a tetejére
- 50 dkg darált csirkemell
- só és frissen őrölt bors
- 1 púpos evőkanál provanszi fűszerkeverék
- 2 evőkanál sűrített paradicsom
- 20 dkg rizs, átöblítve
- 1 dl száraz vörösbor
- 2 dl átszűrt húsleves vagy csirkealaplé
- 30 dkg kemény kecskesajt, kis kockákra vágva
Wilton kiszúró készlet
Tökéletesen megfelel fondant és marcipán díszek, valamint aprósütemények készítéséhez is.
Játssz velünk és a Malév Air Tourssal, nyerj egy 2 személyes utat Madridba!





















