Sült csirke bangkoki páccal
Elkészítés
1. A páchoz a citromfűről levágjuk a végeit, majd leszedjük a külső, fás leveleit. Felvágjuk 1 cm-es darabokra, és mozsárban pépesre törjük. Ezután összekeverjük a pác többi hozzávalójával.
2. A csirkét kilapítjuk. Ehhez hasával lefelé vágódeszkára fektetjük, aztán a püspökfalatjától indulva csirkeollóval végigvágjuk a gerince mellett mindkét oldalt, majd kiemeljük a gerincét. Ezután megfordítjuk, és erőteljesen mozdulattal rátenyerelünk a mellcsontjára, hogy szétroppanjon.
3. A csirkét sózzuk-borsozzuk, és alaposan bekenjük mindenhol a páccal. Folpackkal jól körbecsomagoljuk, majd 1 éjszakára hűtőbe tesszük.
4. Másnap a csirkét időben kivesszük a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. A sütőt előmelegítjük 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat). Alufóliát terítünk egy rácsos tepsibe és a rácsot olajjal vékonyan megkenjük.
5. A csirkét a bőrös oldalával felfelé ráfektetjük a rácsra és megsütjük kb. 45 perc alatt.
1 egész sült csirke lesz belőle.
- 1 db 2 kg-os konyhakész csirke
- só és frissen őrölt bors
- A páchoz
- 2 szál thai citromfű
- 3 gerezd fokhagyma, összezúzva
- 6 dkg friss gyömbér, meghámozva és megreszelve
- 4 db friss chilipaprika, kimagozva és finomra aprítva
- 1 evőkanál cukor
- 1 evőkanál koriandermag, mozsárban porrá törve
- 1 zöldcitrom, reszelt héja és két evőkanál leve
- 4 evőkanál szójaszósz




















