Recept
Kipróbáltam

Szecsuáni bang-bang csirke

Stahl Judit

Kína Szecsuán tartományában a bang-bang csirke ugyanolyan gyakori, utcán árult étel, mint mondjuk Amerikában a hot dog vagy nálunk, a lacipecsenyéseknél a főtt kolbász. Az íze egyedülállóan finom, és a „bang-bang" elnevezést onnan kapta, hogy vékonyra kell klofpolni hozzá a csirkét.


Elkészítés

1. A csirkemellfiléket hosszában megfelezzük, hogy 4 húsdarabot kapjunk, amelyeket aztán alaposan kiklopfolunk. A gyömbért meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük. A fokhagymát megtisztítjuk, szintén vékonyan felszeleteljük.

2. A csirkemellfilédarabokat akkora edénybe rakjuk, amelyben elférnek egymás mellett. Felöntjük őket bőven vízzel, ízesítjük gyömbérrel, fokhagymával, sóval. Az egészet nagy lángon felforraljuk, aztán kb. 15 perc alatt, mérsékelt lángon megfőzzük a csirkét a gyömbéres-fokhagymás-sós vízben. Utána húscsipesszel óvatosan kiszedjük, lecsöpögtetjük, és vágódeszkán kihűtjük. A főzővizet megőrizzük.

3. A salátához a szezámmagot mérsékelt tűzön, kevergetve aranyszínűre pirítjuk egy száraz serpenyőben. A jégsalátáról lefejtünk 8 külső levelet, majd kivágjuk mindegyik vastag, középső erét, félretesszük. A maradék salátát fellaskázzuk úgy, hogy szintén kiszedjük belőlük a vastag, eres részt. A végeredmény 8 nagy levél és 4 kisebb maréknyi laskázott saláta lesz. A korianderzöldet és a mentát apróra vágjuk.

4. A salátához a répát megtisztítjuk, krumplihámozóval hajszálvékony szeletekre vágjuk. Az uborkát meghámozzuk, majd először keresztben, aztán hosszában is félbevágjuk, kanállal kiszedjük belőle a magokat, és a húsát gyufaszálnyi darabokra aprítjuk. Az újhagyma fehér szárát hosszában vékonyan felcsíkozzuk. Ezeket mind összekeverjük a fellaskázott salátalevéllel, valamint az ecettel, a cukorral, a pirított szezámolajjal, és tálalásig félretesszük.

5. A szószhoz a chilipaprikát kimagozzuk, majd nagyon apróra vágjuk, és egy fémtálban összekeverjük a mogyorókrémmel és a szezámolajjal, majd az egészet megsózzuk. A fémtálat vízzel teli edénybe tesszük, és a vizet elkezdjük melegíteni a tűzhelyen. Közben a szószt kevergetjük a fémtálban, hogy egyenletesen melegedjen, és annak megfelelőn, mennyire hígul fel a melegítéstől, adunk hozzá kb. 1 dl-t a csirke félretett főzővízéből. A meleg szószt lehúzzuk a tűzről, és benne hagyjuk a forró vízben ücsörgő fémtálban.
A kihűlt csirkét vékonyan felcsíkozzuk. A vegyes salátához hozzákeverjük a szezámmagot.

6. A tálalásnál ráfektetünk a tányérokra néhány salátalevelet. Ezeken az „ágyakon" elosztjuk a vegyes, szezámmagos salátát, amelyre ráhintünk némi korianderzöldet és mentát. Most jön arányosan mindegyikre a csirke, majd igazságosan a szósz, és mindegyik adagot megszórjuk a maradék korianderzölddel és mentával. Az asztalnál 1-1 félbevágott zöldcitromot adunk mellé.

4 adag lesz belőle.

Hozzávalók:
  • A csirkéhez:
  • 2 db csirkemellfilé, 30 dkg-os
  • 1 db darabka friss gyömbér, 10 cm-es
  • 3 gerezd reszelt fokhagyma
  • 1 késhegynyi só
  • A salátához:
  • 2 púpos evőkanál fekete szezámmag
  • 1 kis fej jégsaláta, (kb. 30 dkg)
  • 1 finomra reszelt sárgarépa
  • 1 közepes méretű kígyóuborka
  • 1 csokor felkarikázott újhagyma
  • 2 evőkanál rizsecet
  • 1 csapott evőka cukor
  • 3 evőkanál pirított szezámolaj
  • A szószhoz:
  • 4 piros chilipaprika, piros
  • 25 dkg natúr mogyorókrém, (a sima, nem a darabos)
  • 4 evőkanál pirított szezámolaj
  • A tálaláshoz:
  • 1 nagy marék felaprított, friss korianderzöld
  • 1 kisebb marék friss menta
  • 2 zöldcitrom héja
stahldirekt.hu
Süti-kiszúró

Számos hagyományos és egyedi formában, önállóan is rendelhető, kiszúrók.

Tovább a webáruházba
Gyors nyalánkságok
Szavazás
Hány adag ételt főzöl általában egyszerre?
4 emberre
6 emberre
még többre
csak magamra
kettőnkre
Szavazok
Partnereink