Recept
Kipróbáltam

Tökéletes főtt rizs

Stahl Judit

Szégyen ide, szégyen oda, nekem bizony hosszú időmbe telt, mire rájöttem, hogy miképp is lesz a rizs kellően puha, de mégsem összetapadt ragacs, ráadásul még jóízű is. A titok egyik része csupán annyi, hogy nem főzni kell, hanem sütni, a másik része pedig, hogy víz helyett csirkelevest kell használni hozzá.

Elkészítés

1. Először körberajzoljuk sütőpapíron a 30 cm átmérőjű, mélyebb serpenyőnk felső peremét és kivágjuk a körlapot. Aztán bekapcsoljuk a sütőt 175 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat), hogy legyen ideje bemelegedni.

2. Felkarikázzuk vékony szeletekre az újhagymákat, de csak a szárak fehér részét, majd a körberajzolt serpenyőben megmelegítjük az olajat, és 2-3 perc alatt puhára pároljuk benne a hagymakarikákat.

3. A megmosott, átválogatott rizsszemeket alaposan összekeverjük a párolt hagymával: az a lényeg, hogy minden egyes rizsszemet vékony, fényes olajréteg vonjon be.

4. Körülbelül 3 perc elteltével felöntjük az egészet a csirkelevessel, majd megsózzuk, megborsozzuk és hozzádobjuk a babérlevelet is.

5. Erős lángon felforraljuk, de ahogy elkezd bugyogni, már le is vesszük a tűzről a serpenyőt, és a csirkeleveses rizs tetejére tesszük a sütőpapírból kivágott körlapot.

6. Ekkorra már meleg a sütő, mehet be a rizs 10 percre. Ha épp olyanunk van, akkor tálalás előtt a puha, ízletes rizst díszítsük apróra vágott petrezselyemmel.

4 adag készül belőle.

Hozzávalók:
  • 2 evőkanál semleges ízű olaj
  • 2-3 szál felkarikázott újhagyma
  • 20 dkg rizs
  • 5 dl csirke alapleves
  • 1 teáskanál 1 késhegynyi só
  • frissen őrölt fekete bors
  • 1 babérlevél
  • 1 evőkanálnyi friss petrezselyem, apróra vágott, esetleg
stahldirekt.hu
Wilton kiszúró készlet

Tökéletesen megfelel fondant és marcipán díszek, valamint aprósütemények készítéséhez is.

Tovább a webáruházba
Nyereményjáték!
Utazz Madridba, játssz velünk!

Játssz velünk és a Malév Air Tourssal, nyerj egy 2 személyes utat Madridba!

Tovább
HIRDETÉS
Gyors nyalánkságok
Szavazás
Hány adag ételt főzöl általában egyszerre?
4 emberre
6 emberre
még többre
csak magamra
kettőnkre
Szavazok
Partnereink